Ez egy egyhetes tábor lenne,ahol a gyerekek suli után lazítva rengeteget jatszhatnak (felügyelet alatt, lehetőleg a szabadban ). Különböző ügyességi, szórakoztató játékok szervezésével szeretnénk bíztositani hogy jól érezzék magukat és egy kis közösség jöhessen létre,amelyben megtalálják önmagukat és egymásra is figyelve érezzék az összetartozás és a bizalom fontosságát az emberi kapcsolatokban. Tapasztalatunk szerint napjainkban gyakran fordulnak elő kötődési nehézségek, hiányoznak az elemi érzelmi odafordulások a másik emberhez, nem ismertek az együttműködés formái, nem alakult ki a tolerancia, az empátia.Szeretnénk hozzájárulni ezen gyermekek szociális készségeinek gazdagításához olyan módon hogy közbe önfeledten játszhatnak, és észrevétlenül is elsajátítják az eredményes kommunikáció alapjait - rávezetve arra, hogy hogyan tanulják meg megfelelően közölni gondolataikat, és a lehető legpontosabban megérteni a beszélő szándékát. Ezzel kapcsolatban szivesen fogadunk javaslatokat, akár konkrét elképzeléseket is, melyeket megvitatva eldöntjük hogy segit-e -modellnyújtásban -problémamegoldásban -nekünk vagy a gyerekeknek - hogy bármilyen helyzetet empátiaval tudjanak majd kezelni vagy legalább tolerálni.
|